2010. szeptember 11.
Támogatóink

A Magyar Jégkorong Szövetség főtámogatója

 


  

Bécsben diadalmaskodott az Alba Volán

2010.02.21. 23:49

Elvette a Vienna Capitals pályaelőnyét a magyar bajnok



Története első negyeddöntős mérkőzését vívta vasárnap este az EBEL-ben a Sapa Fehérvár AV 19. A magyar bajnok az EV Vienna Capitals vendége volt, amelynek otthonában három éves EBEL-szereplése alatt még sohasem nyert mérkőzést, s amelytől ebben az évadban hatból négyszer kikapott. Ez a rossz sorozat azonban most megszakadt, mégpedig a lehető legjobb pillanatban, hiszen ezzel a sikerrel az Alba Volán elvette ellenfele pályaelőnyét. Pedig nem volt könnyű meccs, s nem csak a Vienna, hanem a játékvezetők miatt sem.

Hogy mire számíthat a magyar bajnok, arra 30 másodpercnyi játék után fény derült, Fekete Dániel ugyanis hátulról lökésért azonnal 2+10 perces kiállítást kapott, Benoit Gratton viszont megúszta sima két perccel. Az 5. percben - egy vitatható bodicsekért - Oscar Ackerström, a 11. percben pedig Horváth András mehetett a büntetőpadra, de az előnyökkel nem tudott mit kezdeni a Capitals. A 16. percben azonban mégis megszerezte a vezetést, igaz, ekkor öt az öt elleni játékban Rafael Rotter révén. A harmad zárásaként Vas Márton is megismerkedhetett a büntetőpaddal. Ekkor a szerencse is a vendégek mellé állt, hiszen amikor már a remeklő Tommi Satosaari is verve volt, Niklas Andersson segítette ki a finn kapust.

A második felvonásból csupán 17 (!) másodperc pergett le, amikor Niklas Anderssont is kivonta a forgalomból Fussi, Tschebull vezetőbíró páros. Ám hiába volt a hatalmas ellenszél, a 23. percben Vas Márton egyenlített. Ezután két hazai, illetve egy fehérvári kiállítás következett, de mielőtt túlzottan örülni kezdtünk volna, a 27. percben büntetőhöz (!) jutott a Vienna, David Rodman pedig nem hibázott. Benoit Gratton kiállítását még kibekkelték az osztrákok, David Rodman büntetéséből viszont mindössze 7 másodperc telt el, amikor a 30. percben a Tokaji Viktor lövésébe belepiszkáló Palkovics Krisztián újra egyenlített. A 32. percben egy páros büntetés következett, aztán 1 perc 18 másodperccel később Ladányi Balázs tarthatott kényszerpihenőt. Zárásként még Kóger Dánielnek is jutott két perc, az eredmény azonban nem változott.

Az utolsó harmadban 9 és fél percig végre öt az öt ellen mehetett a játék, ekkor azonban egy percen át öt a három elleni játékra kényszerült az Alba Volán, de a kettős hátrányt hősiesen kivédekezte. Ám máris jött az újabb próba, hiszen csupán 16 másodpercet hokizhatott teljes létszámban Jarmo Tolvanen gárdája, amikor újra Kóger Dánielt küldték le. A statisztikát némiképp kozmetikázta Patrick Lebeau két perce, de aztán az 50. percben megint kettős előnybe került a Vienna, s egészen az 54. perc közepéig hol sima, hol dupla emberfórban hokizhatott. A Sapa Fehérvár AV 19-et azonban nem lehetett megtörni, így a rendes játékidő 2-2-es döntetlennel végződött.

Jött a ráadás, amelyből 1 perc 7 másodperc telt el, ekkor Nathan Martzra sóztak rá 2 percet a vezetőbírók. Az Alba Volán azonban ezt a próbát is kiállta, s amikor a 65. percbenn David Rodmant kiállították, Palkovics Krisztián 52 másodperc alatt kihasználta a fórt, a magyar bajnok tehát szenzációs győzelmet aratott! A kapusok közül Frederic Cassivi 24/27-tel, Tommi Satosaari 48/50-nel zárt.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 1-0 az Alba Volán javára. Folytatás kedden 19.15 órától Székesfehérváron.

EV Vienna Capitals (osztrák)-Sapa Fehérvár AV 19

2-3 (1-0, 1-2, 0-0, 0-1) - hosszabbítás után

Bécs, 3300 néző

Alba Volán: Satosaari - Alen, Bornhammar, Palkovics, Vas M., Ladányi; Ackerström, Tokaji, Vas J., Martz, Mihály; Horváth A., Andersson, Sofron, Fekete D., Kóger; Vaszjunyin, Jobb, Benk, Nagy G., Kovács Cs.

 

Küldés e-mailbenOldal nyomtatása
Adatbázis

MOL Liga 2010.09.10

Dab.Docler - Sapa AV19
14:1 (5:0, 2:1, 7:0)

HSC Csíkszereda - Újpesti TE
17:2 (5:2, 6:0, 6:0)

Steaua - FTC-Orangeways
A pálya alkalmatlansága miatt elmarad!

Vasas HC - Fenestela Brasov
0:2 (0:0, 0:0, 0:2)
EBEL - 2010.09.10 19:15

Sapa AV19 - HK Jesenice
4:5 (0:3, 2:2, 2:0)
JégKORONG magazin

Könyvajánló
Minden, ami jégkorong
Interhokisport
McDonald`s tornák
Gyerehokizni.hu

Hét fotója

Fotó: Dobrovits Ádám

HÍRLEVÉL
HÍRLEVÉL
Név
E-mail
Játék

    Magyar Jégkorong Szövetség - H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.; Tel.: +36-1-460-6863; Tel./Fax: +36-1-460-6864; info@icehockey.hu; www.icehockey.hu © JacsoMedia 2006