Az EBEL alapszakaszának 54., azaz utolsó fordulóját rendezték meg pénteken. A Sapa Fehérvár AV 19 Zágrábba, a KHL Medvescak otthonába látogatott. Igen mozgalmas csatát hozott a két együttes meccse. A hazaiak sorra vezették a támadásaikat, a fehérvári védelem azonban állta a rohamokat. A legnagyobb helyzet talán a 18. percben maradt ki, ekkor Marko Lovrencic egy szóló végén ziccerben hibázott. Az első harmadból már csak 59 másodperc volt hátra, amikor vezetést szerzett az Alba Volán. Horváth András jobbról, a kék vonal közelből lőtt, Robert Kristant megzavarták a kapuja előtti keresztmozgások, így a pakk - Kóger Dánielt is érintve - a hálóban kötött ki. A második felvonás 2. percében növelte előnyét Jarmo Tolvanen alakulata, ekkor Kovács Csaba volt eredményes. A horvátok a 0-2 ellenére sem törtek meg, mi több, heves rohamozásba kezdtek. A 29. percben a szurkolók által csak a "horvát Chuck Norris"-nak titulált Mike Prpich szépített. Nem sokkal később Brad Smyth jobbról tornásztatta meg Hetényi Zoltánt, akiről a korong kipattant, Rok Jakopic pedig a jégen fekvő kapust találta telibe. Őrületes nyomás alatt tartották a vendéglátók ellenfelüket, a 32:2-es harmadbéli kapura lövési arány önmagáért beszél! Olykor már az is sikernek számított, ha a hősiesen védekező székesfehérváriaknak sikerült kitakarítaniuk a korongot a saját harmadukból. A 37. percben egyenlített a magyar szövetségi kapitány, Ted Sator által dirigált Medvescak. Késleltetett kiállítás alatt Rok Jakopictól a jobb kapufánál őrizetlenül felejtett Brad Smythhez került a pakk, aki kíméletlenül bevágta azt a hálóba. Ezzel azonban sajnos még nem volt vége a magyar bajnok megpróbáltatásainak. Egy másodperccel (!) a dudaszó előtt fordított a Zagreb. Történt, hogy egy jobb oldali bulit követően Mike Ouellette korcsolyával Andy Sertichez rúgta a korongot, aki hátrapasszolt John Hecimovicnak, a szélső pedig ágyúlövés erejű bombával küldte a korongot a magyar együttes hálójába. A Volánt ez a peches találat sem roppantotta meg, és a 45. percben Horváth András már a második találatát ünnepelhette (bár valójában öngól született). Az 55. percben egy hazai kontra végén Rok Jakopic hibázott ígéretes helyzetben. A hajrában egymást követték a kiállítások - a horvátok egy, a mieink viszont három kisbüntetést is begyűjtöttek -, s hajszálon múlott, hogy nem ismétlődött meg a második harmad befejezése. A fórban játszó hazaiak ugyanis az utolsó pillanatban megint bombagólt szereztek, ám szerencsére a játékvezetők is úgy látták, hogy néhány pillanattal a dudaszó után csapódott be a korong Hetényi Zoltán hálójába... Maradt tehát a 3-3, s következett a hosszabbítás. Melynek a 3. percében Aaron Fox volt eredményes, s ezzel a két pont a Medvescaké maradt, de az Alba Volánnak sem kellett üres kézzel hazatérnie. A kapusok közül Robert Kristan 8/11-gyel, míg Hetényi Zoltán 59/63-mal zárt.
Az EBEL alapszakaszában a Sapa Fehérvár AV 19 a hatodik helyet szerezte meg, s a negyeddöntőben az EV Vienna Capitals gárdájával találkozik. Az első meccset vasárnap rendezik, a párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart majd. A további párosítás: Moser Medical Graz 99ers-KHL Medvescak Zagreb, EC Red Bull Salzburg-EC Klagenfurt, EHC LIWEST Black Wings Linz-EC Villach
KHL Medvescak Zagreb (horvát)-Sapa Fehérvár AV 19
4-3 (0-1, 3-1, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után
Zágráb, 6200 néző
Alba Volán: Hetényi - Ackerström, Andersson, Palkovics, Fekete D., Mihály; Horváth A., Tokaji, Vas J., Martz, Kovács Cs.; Bornhammar, Alen, Ladányi, Vas M., Kóger; Vaszjunyin, Sofron, Nagy G., Benk