2010. szeptember 09.
Támogatóink

A Magyar Jégkorong Szövetség főtámogatója

 


  

Se gól, se pont

2010.01.31. 21:01

Üres kézzel tért haza Linzből az Alba Volán

Linzbe látogatott az EBEL alapszakaszának 49. fordulójában a Sapa Fehérvár AV 19. A magyar bajnok - története során először - már biztos résztvevője a playoffnak, ám korántsem mindegy, milyen pozícióból vág neki a rájátszásnak. Minden további megszerzett pontnak tehát súlya, jelentősége van. Az EHC LIWEST Black Wings ellen annak ellenére bizakodott a jó szereplésben Jarmo Tolvanen együttese, hogy a korábbi öt mérkőzés rendre a hazai fél sikerét hozta. Az Alba Volán ugyanis összesítésben 3:2-re vezetett az Fekete Szárnyak ellen a vasárnapi összecsapás előtt. Az osztrákok esélyeit erősítette ugyanakkor, hogy a magyar csapat erejéből 120 perc alatt mindössze egy gólra futotta eddig az évadban a Keine Sorgen Eisarenában.

Nos, a statisztikán sajnos ezúttal sem sikerült kozmetikázni, márpedig lőtt gól nélkül nincs remény a sikerre. Ezúttal az sem segített, hogy Jarmo Tolvanen átszervezte a csapatot: az első sorban Fekete Dániel lett a center és Juha Alen mellett Oscar Ackerström bekkelt, a második sorban pedig újra összeállt a Horváth András, Tokaji Viktor duó, s itt Nathan Martz játszott középcsatárt.

Fehérvári szempontból rosszul indult a meccs, hiszen Vas János már az 56. másodpercben a büntetőpadra került. A hátrányt kivédekezte a vendéggárda, s egészen a 18. percig jól tartotta magát, ám ekkor az amerikai Patrick Leahy mattolta Hetényi Zoltánt. A folytatásban sem sok öröm volt, mert a 25. percben Christoph Ibounig is feliratkozott a góllövőlistára. A 31. percben először született gól emberelőnyben, sajnos, az osztrákok jóvoltából: Horváth András kiállítását a kanadai bekk, Rich Bronilla használta ki. A fehérváriaknak sem öt az öt ellen, sem fórban nem ment a góllövés (igaz, nagyon keveset lőttek kapura), a Black Wings viszont zárásként még ütött egy gólt, az 59. percben Matthias Iberer volt eredményes. A kapusok közül az amerikai Alex Westlund 22/22-es statisztikát produkált, míg Hetényi Zoltán 45/49-cel zárt.

Mivel a KHL Medvescak Zagreb 4-3-ra megverte az EV Vienna Capitalst, a fehérváriak visszacsúsztak a 7. helyre, s már csak egy pont az előnyük az éllovas Moser Medical Graz 99ers otthonában 3-0-ra diadalmaskodó, nyolcadik helyezett EC Klagenfurt előtt.

EHC LIWEST Black Wings Linz (osztrák)-Sapa Fehérvár AV 19

4-0 (1-0, 2-0, 1-0)

Linz, 2250 néző

Alba Volán: Hetényi - Ackerström, Alen, Palkovics, Fekete D., Mihály; Tokaji Horváth A., Vas J., Martz, Kovács Cs.; Andersson, Bornhammar, Sofron, Vas M., Ladányi; Benk, Jobb, Vaszjunyin, Nagy G., Kóger

 

 

Küldés e-mailbenOldal nyomtatása
Adatbázis

MOL Liga 2010.09.07

Dab.Docler - Vasas HC
2:1 (0:0, 1:1, 1:0)

FTC-Orangeways-Miskolci JJSE
5:3 (1:1, 1:1, 3:1)

Sapa Fehérvár AV19-Újpesti TE
5:1 (0:1, 2:0, 3:0)

Csíkszereda-Steaua Rangers
5:3 (1:2, 1:1, 3:0)
Ocskay G. Emléktorna

Olimpija Lj. - Vienna Capitals
4:7 (1:1, 1:3, 2:3)

Sapa AV19 - Graz 99ers
3:0 (2:0, 1:0, 0:0)

Vienna Capitals - Graz 99ers
3:5 (0:3, 1:1, 2:1)

Sapa AV19 - Olimpija Ljubljana
6:1 (5:0, 1:1, 0:0)
JégKORONG magazin

Könyvajánló
Minden, ami jégkorong
Interhokisport
McDonald`s tornák
Gyerehokizni.hu

Hét fotója

Fotó: Dobrovits Ádám

HÍRLEVÉL
HÍRLEVÉL
Név
E-mail
Játék

    Magyar Jégkorong Szövetség - H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.; Tel.: +36-1-460-6863; Tel./Fax: +36-1-460-6864; info@icehockey.hu; www.icehockey.hu © JacsoMedia 2006