A Zalai Titánok nyerte meg a kölyök bajnokságot. Kercsó Árpád csapata a finálé mindent eldöntő harmadik összecsapásán, Zalaegerszegen 6-4 (1-1, 2-1, 3-2)-re verte meg a MAC Népstadion A-gárdáját. A gólokat Szabó Pál Krisztián (3), Vokla Roland (2) és Láday Tamás, illetve Kiss Zsombor, Herner Olivér, Kovács Attila és Felföldy Philipp ütötte.

Az icehockey.hu megkeresésére Kercsó Árpád készségesen és igen boldogan értékelte az idényt.

- A döntő első meccsét elveszítettük, de azt a találkozót irreális időjárási körülmények között játszottuk le - mondta a mesteredző. - Fújt a szél, esett az eső, bőrig áztunk a Kisstadionban, és a jég minősége sem volt éppen tökéletes. A két zalaegerszegi meccset azonban sikerült megnyernünk.

- Ha azt nézem, hogy mi végeztünk az élen a középszakaszban is, a MAC Népstadion A pedig negyedik lett, akár ezt is mondhatnám. Csakhogy az igazság az, hogy a MAC Népstadion A-csapata egy sok gyerekből összeválogatott, gondosan felépített, erős együttes, amely remek ellenfél volt, és szintén minden dicséretet megérdemel.

- Őszintén szólva fogalmam sincs. Az azonban biztos, hogy erre a sikerre vagyok a legbüszkébb!

- Mert a zalaegerszegi pályaproblémák miatt roppant nehéz körülmények között dolgoztuk végig ezt a szezont. Végül Budapesten kötöttünk ki, és az illendőség úgy kívánja, hogy megköszönjem mindazt a segítséget, amit a Bp. Sztároktól kaptunk ahhoz, hogy egyáltalán edzhessünk és versenyezhessünk. Jellemző a helyzetünkre, hogy - mielőtt sátor került volna a Millenárisra - a szerda délutáni tréningektől eltekintve a hét többi napján reggel hat óra húszkor volt jegünk a Kisstadionban. De le a kalappal a gyerekek előtt, hiszen ezek a nehézségek sem riasztották el őket!

- Ezt tényleg nem állíthatnám. Erdélyből három srác tért haza velem, a régi egerszegi játékosaim közül pedig hetet kaptam vissza, bár közülük négyen még csak előkészítő korosztályosok. A szükséges létszám mindig megvolt természetesen, de valójában tíz játékos viselte a terhek javát, igazolni viszont nem tudtam. Az meg már csak hab a tortán, hogy összesen egy kapusom volt.

- Ez igaz, de azért az még számomra is újdonságot jelentett, hogy három játékost például nekem kellett elszállásolnom a budapesti lakásomban...

- Így van! Ezért az aranyért dolgoztunk meg a legkeményebben a gyerekekkel. S azt se felejtsük el, hogy népes és szakmailag nívós mezőnyben végeztünk az élen. A kölyök bajnokságban tizennyolc csapat indult - korábban voltak olyan évek, amikor az egész magyar utánpótlás nem állt ennyi együttesből, nemhogy egy korosztály -, s ebből hét igen jó játékerőt képviselt.

- A kanadai táblázaton Vokla Roland lett az első 94 ponttal (45+49) a 90 pontos (43+47) Szabó Pál Krisztián és az 56 pontos (27+29) Rokaly Norbert előtt. Ők mindhárman az én tanítványaim, a negyedik helyen végző újpesti Terbócs István 19 ponttal gyűjtött kevesebbet Rokaly Norbertnél.

- A folytatással kapcsolatosan most még hadd ne mondjak részleteket. Mindenesetre úgy fest, az új szezonra rendeződik a helyzetünk.

- De Zalaegerszegtől végleg elköszöntek, nem?

- A döntő harmadik meccse volt ott az utolsó fellépésünk. Sajnos, úgy tűnik, a városban nemcsak múltja, jövője sem igen van a hokinak.

- Én már tavaly megkönnyeztem a búcsút, mielőtt visszamentem Erdélybe.

- Már meg is volt! A szülők szerveztek egy bulit még Zalaegerszegen. Kell-e mondanom, nagy volt az öröm, s remek a hangulat.