2010. szeptember 11.
Támogatóink

A Magyar Jégkorong Szövetség főtámogatója

 


  

Télbúcsúztató show az IceCenterben

2010.02.25. 12:10

A felnőtt válogatott tagjaival is találkozhatnak az érdeklődők

Remek programot csábítja a hoki iránt érdeklődő fiatalokat és örökifjakat február 27-én délelőtt az IceCenterbe, mégpedig a „Jég veled, Tél!” show. S hogy is a rendezvény aprópója? - ez is kiderül a Kerekes Andrással, az IceZone.hu jégkorongportál sportszervezőjével készült interjúból.

- Az IceZone.hu stábja régóta tervezte, hogy olyan rendezvényeket próbál tető alá hozni, amelyek amolyan hokis specialitásokkal megspékelt vurstliként szolgálnak a jégkorong kedvelői, valamint a sportággal ismerkedni vágyók számára - mondta Kerekes András. - Úgy gondoljuk, a „Jég Veled, Tél!” kiváló lehetőséget kínál arra, hogy azok, akik eddig leginkább a lelátón vagy a televízión követték figyelemmel a száguldó hokisokat, vagy akik netán még csak nem is találkoztak a jégkorongsport szépségeivel, most testközelből szerezzenek új és maradandó élményeket. Amelyek egyrészt az egészséges, mozgásban gazdag életmód üzenetét hordozzák, másfelől pedig közelebb hozzák egymáshoz a sportágat és a nagyközönséget. Ezen belül is szívügyünknek tekintjük, hogy a gyerekeken keresztül segítsük a sportos, egészségtudatos életszemlélet kialakulását társadalmunkban. Honlapunk ráadásul első születésnapjához közeledik, így reményeink szerint egy remek hangulatú eseménnyel tudjuk megkoronázni a tizenkét havi áldozatos munkát.

- Mennyi időt vett igénybe a szervezés? Az iskolákat könnyű volt-e meggyőzni a részvételről?

- Mondhatom, az elmúlt bő két hónapban rengeteg energiát fordítottunk arra, hogy minél színvonalasabbra sikerüljön a télbúcsúztató. Mivel nonprofit rendezvényről van szó, amely kifejezetten a gyerekek és a jégkorongsport érdekeit szolgálja, meghívott vendégeink rendkívül segítőkészek voltak, és szabadidejüket feláldozva vállalták a szereplést. Eddig összesen hét általános iskola csapata jelezte részvételi szándékát IceZone.hu Kupa elnevezésű sorversenyünkön, a velük való kapcsolatteremtésben rengeteg segítséget kaptunk a Pesterzsébeti Farkasoktól, a MAC-tól, valamint a Budapest Starstól. Az iskolák tanárai nagyon lelkesek, és a gyerekekkel együtt alig várják a megmérettetést.

- Úgy hallottuk, toborzás is lesz. Hogyan reagáltak a lehetőségre az egyesületek.

- Feltétlenül szerettünk volna toborzási lehetőséget biztosítani a közeli utánpótlás-nevelő egyesületek számára, ezáltal is segítve a sportági bázis szélesítését. Az imént felsoroltak mellett képviselteti magát a télbúcsúztatón a Budai Bocsok, a Drago Skorpiók, a Fradi Hoki Akadémia, a Gepárd JE, a Jégkert SE, a Pólus Pingvinek, valamint az Újpesti TE is. Mindegyikük azonnal igent mondott meghívásunkra, és nagyon sokat segítettek a szórólapok, illetve a plakátok terjesztésében. Reméljük, sok leendő kis hokis látogat ki február 27-én délelőtt az Icecenterbe.

- Milyen szórakozási lehetőségeik lesznek a rendezvényen azoknak a gyermekeknek, akik még nem tudnak korcsolyázni?

- Számukra sem marad el a „buli”, hiszen a jégcsarnok emeleti folyosóján számos érdekes és vidám program vár rájuk. Lesz a gyerekeknek arcfestés, a lőpad segítségével kipróbálhatják a kapura lövést, a kihelyezett PlayStationökön keresztül NHL-es világsztárokkal játszhatnak, az öltözőversenyeken igazi hokis felszereléseket ölthetnek magukra, de az asztali hoki is remek szórakozási lehetőséget nyújt a fiatalok és a kevésbé fiatalok számára egyaránt. Emellett találkozhatnak a magyar jégkorong-válogatott tagjaival is, akik kiváló példaképek lehetnek a felnövekvő generációk számára.

- Az általános iskolás korú gyerekek jelentik a célközönséget. De mivel tudjátok a rendezvényt csábítóvá tenni a felnőttek részére?

- A szárazföldi programokon természetesen a felnőttek is próbára tehetik magukat, és bizonyára közülük is sokan szívesen elbeszélgetnének a válogatott hokisokkal. A sorversenyek után következő, rövidített játékidejű Médiacsapat–Finn konzulátus gálamérkőzés is jó időtöltésnek ígérkezik, amelyen – a teljesség igénye nélkül – olyan hokikedvelő hírességek lépnek pályára, mint Ganxsta Zolee, Kiki, Egri János, valamint Léderer Ákos.

- A médiaválogatott tagjai kik lesznek?

- Az előbb említett úriemberek – a finnek oldalán játszó Ganxsta Zolee kivételével – mind a Médiacsapatban szerepelnek majd, de a társulat többi tagja is a hazai médiában dolgozik. A csapat névsorát a napokban fogjuk közzétenni az IceZone.hu-n. Szerencsére könnyen és gyorsan összegyűjtöttük a csapattagokat, ebben elévülhetetlen érdemei vannak Baranyai Szabolcsnak, a Blikk marketingvezetőjének, aki a toborzás oroszlánrészét magára vállalta.

- A finn csapatot hogyan sikerült „elcsábítani” a rendezvényre?

- Stábunk jó kapcsolatot ápol a finn konzulátusnál dolgozó Dina Károllyal, aki remek kezdeményezésnek tartotta a gálameccset, és biztosított minket arról, hogy összeállítja a finn együttest. Több forrásból is hallottuk, hogy a konzulátus dolgozói erős csapatot alkotnak, szóval jó kis meccsre számítunk. Némelyikük ugyan a messzi északon hagyta felszerelésének egy részét, de a MAC öregfiúkcsapata és az amatőrbajnokságban szereplő White Sharks játékosai készséggel kiegészítik ruhatárukat, és amennyiben kicsit létszámhiányosan állnának ki nyelvrokonaink, úgy a csapatot is.

- Elárulnád, kik lesznek a válogatott játékosok?

- Neveket egyelőre nem mondhatok, de az már biztos, hogy Budapestről több játékos is tiszteletét teszi nemzeti csapatunk keretéből. Fejér megyéből is nagyon szívesen jönnének még válogatott hokisok, de ez az edzésektől, valamint az EBEL-rájátszás alakulásától is nagyban függ.

- Tervezitek-e, hogy jövőre is lesz ilyen, vagy hasonló rendezvény?

- A „Jég Veled, Tél!” hagyományteremtő célzattal jön létre, szeretnénk, ha minden évben sor kerülne egy ilyen télbúcsúztatóra. Ha működik a rendszer, további rendezvényekben is gondolkodunk, amelyek hasonló indíttatásból, tehát a jégkorongsport népszerűsítése és a közösségformálás érdekében kerülnének megrendezésre. A szervezés során nagyon sok önzetlen segítséget kaptunk, ami megmutatja, miért egyedülálló a világban ez a nagyszerű sportág. Bízunk abban, hogy rendezvényeinkkel alkotó módon hozzá tudunk járulni a magyar jégkorong felemelkedéséhez és az egészséges életmód népszerűsítéséhez.


Küldés e-mailbenOldal nyomtatása
Adatbázis

MOL Liga 2010.09.10

Dab.Docler - Sapa AV19
14:1 (5:0, 2:1, 7:0)

HSC Csíkszereda - Újpesti TE
17:2 (5:2, 6:0, 6:0)

Steaua - FTC-Orangeways
A pálya alkalmatlansága miatt elmarad!

Vasas HC - Fenestela Brasov
0:2 (0:0, 0:0, 0:2)
EBEL - 2010.09.10 19:15

Sapa AV19 - HK Jesenice
4:5 (0:3, 2:2, 2:0)
JégKORONG magazin

Könyvajánló
Minden, ami jégkorong
Interhokisport
McDonald`s tornák
Gyerehokizni.hu

Hét fotója

Fotó: Dobrovits Ádám

HÍRLEVÉL
HÍRLEVÉL
Név
E-mail
Játék

    Magyar Jégkorong Szövetség - H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.; Tel.: +36-1-460-6863; Tel./Fax: +36-1-460-6864; info@icehockey.hu; www.icehockey.hu © JacsoMedia 2006