2010. szeptember 10.
Támogatóink

A Magyar Jégkorong Szövetség főtámogatója

 


  

OB I: Vitalij Kiricsenko duplázott

2010.01.27. 00:31

A Stars és az Újpest is alaposan felfrissítette a keretét



Mindössze két nap telt el a MOL Liga döntője óta, de a kedd esti, káposztásmegyeri mérkőzésen (amely immár az OB I középszakasza keretében zajlott) - némi túlzással - rá sem lehetett ismerni a vasárnapi, dunaújvárosi csata résztvevőire. A magyar bajnokságra érvényes átigazolási időszakot kihasználva ugyanis a MOL Liga-győztes Vasas Bp. Stars és a fináléban alulmaradó Újpest is alaposan átalakította a keretét.

Noha a káposztásmegyeriek a MOL Liga-finálét követően többször elmondták, hogy bravúros sikerüket kizárólag magyar hokisokból álló csapattal érték el, az OB I folytatására azért három légióssal mégiscsak megerősítették a társulatukat. Közülük kedden az IceCenterben ketten jutottak szóhoz: a 20 éves, 182 centi magas, a TPS Turku U20-as együttesétől érkezett Niko Kluuskeri, illetve a 29 éves, 191 centis szlovák szélső, Matus Petricko, aki az angol Newcastle Vipersnek intett búcsút a káposztásmegyeriek kedvéért (s aki korábban Belgiumban és az orosz másodosztályban is vendégszerepelt); az angoloknál 42 meccsen 40 pontot jegyzett. A harmadik új szerzemény, a 26 éves, 185 centi magas kapus, az MsHK Zilinától átvett Josef Andrejko egyelőre csak a kispadon kapott helyet, ahol a cseréknél lelkesen nyitogatta a pad ajtaját - a jégen viszont továbbra is Rajna Miklós védte a kaput. A Starsnál mindenesetre hangsúlyozták: nincs szó filozófiaváltásról, náluk továbbra is a magyar hokisoké a főszerep, és továbbra is lehetőséget akarnak adni a tehetségeknek az élvonalbeli szereplésre. Ám a MOL Liga után immár az OB I-ben is szeretne eredményesen szerepelni a csapat, és ehhez szükség volt a keret kibővítésére. S információink szerint ezzel még nincs vége a nagybevásárlásnak, a Starshoz tart ugyanis a Fradiból a válogatott Ennaffati Omar is.

Ami a lila-fehéreket illeti, egyelőre három új hokist vetettek be. A kaput a 25 éves, 188 centis Szőke Attila Norbert védte, aki 2003 és 2005 között már megfordult a Megyeri úton. Most az FTC Trio Trendnek intett búcsút, ahol Budai Krisztián mellett nem tudott szóhoz jutni. Régi motoros Újpesten Rusznyák Béla is. A 23 éves, 188 centi magas csatár 2008-ban került a liláktól Miskolcra, és másfél év után köszönt el a Jegesmedvéktől. A 34 éves Robert Davisnek ismerős lehetett az IceCenter minden zuga, tudniillik a 178 centis amerikai hokis magyarországi pályafutása a Starsnál kezdődött. Ennek az idénynek viszont már zöld-fehérben vágott neki, mígnem novemberben megköszönték a szolgálatait. Nagyjából egy hónapja készül az Újpesttel, de a MOL Ligára már nem lehetett benevezni, ezért a bemutatkozására kedd estig várni kellett. A lila-fehéreknél folytatja - mihelyst rendeződnek a papírügyek - a 25 éves, 182 centi magas, pozsonyi illetőségű Branislav Fabry is. A szélsőt 2003-ban a Buffalo Sabres draftolta, igaz, az NHL-debütálására eddig nem került sor. A HC Slovan neveltje megfordult az MsHK Zilina és a cseh HC Znojemsti Orli Znojmo együttesében is, legutóbb pedig az MHk Zilina hokisa volt. Várnak egy szlovák bekket is, akinek viszont az UTE egyik alapemberét, Marcel Petrant kell(ene) majd pótolnia. A 23 éves, 190 centis, ágyúlövés erejű bombáiról ismert hátvédet ugyanis a kölcsönadás leteltével visszarendelte szlovákiai munkaadója, az MHk 32 Liptovsky Mikulas.

Marcel Petran elvesztése ellenére Pék György vezetőedző úgy döntött, hogy nem a honosítás előtt álló Nagy Istvánt veti be ötödik külföldiként, hanem Robert Davisnek ad bizonyítási lehetőséget. Az UTE amúgy sem túl népes védősorából ezzel újabb ember esett ki; Marcel Petran helyét Bontovics Márton foglalta el a légiós sorban.

A MOL Liga döntőjének elvesztése miatti sokkból lassan éledező Újpestet az IceCenterben újabb csapás érte. Még egy perc sem telt el a meccsből, amikor Borbás Gergely a lábát húzva, fájdalmas arccal korcsolyázott le a jégről. Később visszatért ugyan, de már nem tudta végigjátszani a találkozót... Nem volt őrjítően nagy a tempó, némi gólveszély inkább a Stars akcióiban volt. A 4. percben például Sándor Szilárd jobbról pontos passzt adott Somogyi Balázsnak, aki közelebb korcsolyázott a kapuhoz, majd mellé lőtt. A 11. percben Robert Davis a saját harmadában elajándékozta a korongot, Gröschl Tamás az alapvonaltól visszacsúsztatta a pakkot, Szajbert Krisztián lövését azonban Szőke Attila a botjával semlegesítette. A 15. percben Ladislav Sikorcin eldobta a botját és a kesztyűit is, majd az arcát fogva lekorcsolyázott a jégről. Utóbb kiderült, szerencsére nem volt komoly a baj, de azért egy kétperces kiállítás - magas bottal való játékért - így is kijárt Fodor Szabolcsnak. Ez volt az amúgy sportszerű meccsen az első kisbüntetés. A harmad végét jelző dudaszó előtt 40 másodperccel a találkozó talán legszebb jelenetének tapsolhatott a publikum: kontrázott a Stars, Majoross Gergely passzát követően a büntetőpadról pillanatokkal korábban visszatért Sándor Szilárd lőtt kapura, Szőke Attila azonban látványos spárgázással hárított.

A második felvonásban is gyűrték egymást becsülettel a felek, de rengeteg volt a hiba, a pontatlanság mindkét oldalon. S ha össze is jött egy-egy szerényebb helyzet, azt a káosztásmegyeriek és az újpestiek is elpuskázták. A 34. percben Németh Péter kezére suhintott rá Niko Kluuskeri, ezzel a finn begyűjtötte magyarországi pályafutása első kisbüntetését. A 39. percben megszerezte a vezetést az UTE. Juraj Kadlubiak adta jobbról középre a pakkot, Vitalij Kiricsenko az egymásra váró Gröschl Tamás és Svasznek Bence díszkíséretében, fonákkal terelte be a korongot Rajna Miklós hálójába.

A harmadik harmad 4. percében egy plexitábla a palánkról az újpestiek büntetőpadjára zuhant. Szerencsére a pad üres volt, így nem sérült meg senki, viszont hosszú percekig tartott, mire a pályamunkások visszacsavarozták a plexit a helyére. A javítási munkálatok után Kiss Gábor húzott el a jobb oldalon, jól adott középre, Németh Péter azonban a kapu torkában elütött a korong fölött. Ezt követően Ladislav Sikorcin kellemetlenkedett Rajna Miklósnak, aztán a játékrész közepén a Holéczy Roger tornásztatta meg a szinte önkívületi állapotban védő, érezhetően bizonyítani akaró Szőke Attilát. Gyorsan fogytak a percek, ennek ellenére 58:06 percnél Pék György kért időt. A Stars szakvezetője, Glen Williamson másfél perccel a vége előtt mezőnyjátékost küldött be Rajna Miklós helyére, ám ez a kockázatvállalás most nem jött be. Az újpestiek kilőtték a korongot a harmadukból, ami Svasznek Bencéig került hátra. Vitalij Kiricsenko megtámadta a Stars bekkjét, ezért Svasznek Bence a saját kapuja felé kezdte terelgetni a pakkot. Ám Vitalij Kiricsenko odapiszkált, elvette a korongot a hátvédtól, majd néhány lépésről a hazaiak őrizetlenül maradt kapujába passzolta azt.

Az Újpest tehát valamelyest elégtételt vett a MOL Liga döntőjében elszenvedett vereségért. De hogy a Vasas Bp. Stars is gyorsan megkapja a visszavágás lehetőségét, szerda este a Megyeri úton megint összecsap a két észak-pesti együttes.

Vasas Bp. Stars-Újpest 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)

Küldés e-mailbenOldal nyomtatása
Adatbázis

MOL Liga 2010.09.10

Dab.Docler - Sapa AV19
14:1 (5:0, 2:1, 7:0)

HSC Csíkszereda - Újpesti TE
17:2 (5:2, 6:0, 6:0)

Steaua - FTC-Orangeways
A pálya alkalmatlansága miatt elmarad!

Vasas HC - Fenestela Brasov
0:2 (0:0, 0:0, 0:2)
EBEL - 2010.09.10 19:15

Sapa AV19 - HK Jesenice
4:5 (0:3, 2:2, 2:0)
JégKORONG magazin

Könyvajánló
Minden, ami jégkorong
Interhokisport
McDonald`s tornák
Gyerehokizni.hu

Hét fotója

Fotó: Dobrovits Ádám

HÍRLEVÉL
HÍRLEVÉL
Név
E-mail
Játék

    Magyar Jégkorong Szövetség - H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.; Tel.: +36-1-460-6863; Tel./Fax: +36-1-460-6864; info@icehockey.hu; www.icehockey.hu © JacsoMedia 2006