Fújtatnak már az ifjú Acélbikák
Vezetik a jégkorong MOL Ligát, friss Magyar Kupa győztesek, egyre többen gyűlnek a lelátókra a kedvükért. Feltámadt a dunaújvárosi hoki?
Remek kezdeményezés a MOL Liga Fan Club. Már csak maguknak a legfőbb érintetteknek, a kluboknak kell felismerniük a közönségtalálkozókban rejlő lehetőséget. Van, ahol ezt már megtették. Van, ahol rájöttek arra, hogy nem elég a jégen bizonyítani, hanem a körítés, a szurkolók közelebb terelgetése az egyesülethez is kiemelt jelentőséggel bír. Ezt ismerte fel a Dab.Docler. A Fejér megyei egylet Orbán Attila és Kiss Dániel személyében két tehetséges, fiatal hokist delegált a hétfő esti összejövetelre, és a játékosok igazi profik voltak. Nem rendelték egyik sört a másik után, és nem vetették magukat cupákos csülkökre sem, hanem valódi sportemberekhez méltóan viselkedtek a jó hangulatban zajló találkozón. Mi több, a sajtó kérdéseire is készséggel válaszoltak, amit a mi interjúnk is bizonyít.
- A Magyar Kupa múlt szerdai döntőjében úgy tűnt, hogy valósággal kettéharapják az Újpestet. Hiába játszottak jól a lilák, az erejükből így is csak egy 6-1-es vereségre futotta.
- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy azok a helyzetek, amik a Miskolc elleni elődöntőben kimaradtak, a fináléban bementek.- kezdte Orbán Attila. - Jól zárt a védelmünk, és ehhez egy remek kapusteljesítmény is párosult Sevela részéről.
- Aki, ha jól tudom, az 5. perc után sérülten védett.
- Így van. – vette át a szót Kiss Dániel. – A szlovák csapattársunk meghúzódott, ám nagyon örültünk annak, hogy végül végig tudta védeni a találkozót, mert a tartalékja, Kiss Tamás is maródi volt, így egy 18 esztendős kapus, Sonkoly Dávid ült a padon. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy a hátvédünk, Fisera, és az egyik legeredményesebb támadónk, Galanisz Nikandrosz sem tudta vállalni a játékot; de Kiss Ákos is kisebb sérüléssel lépett jégre.
- Kedden éppen az Újpesttel játszanak a MOL Ligában, amely sorozatot utcahosszal vezetik, és már biztos alapszakasz elsők. Ez nem teszi kényelmessé önöket?
- Á, dehogy, arról szó sem lehet. – mondta határozottan Kiss. – Nem állhatunk meg, egy pillanatra sem szabad kiengednünk. Minden meccset meg akarunk nyerni, számunkra nincs tétnélküli találkozó. Meg aztán, J.P. MacCallum sem engedné, hogy lazsáljunk.
- A vezetőedzőjük fiatal szakember. Milyen a viszonyuk vele: inkább baráti vagy szigorúan munkakapcsolatról beszélhetünk?
- Egyértelműen az utóbbi. – bólintott komolyan Orbán. – Egy edzőnek tartania is kell a három lépés távolságot a játékosaival szemben. J.P. MacCallum a legjobb szakember, akivel valaha együtt dolgozhattam, mind a jégen, mind azon kívül rengeteget tanulhatunk tőle. Fantasztikus mentalitással megáldott ember, aki erkölcsileg is abszolút példát mutat nekünk.
- És a sikerek nem is maradnak el. Ahogy a szurkolók sem, mivel egyre többen látogatnak ki a Dab meccseire. Éreznek valamit abból, hogy egyre jobb Dunaújvárosban jégkorongozónak lenni?
- A közvetlen környezetemben tapasztalok bizonyos jeleket. – mosolygott sejtelmesen Orbán Attila. – A barátaim, a családtagok, az ismerősök egyre inkább érdeklődnek a csapat dolgai iránt, az utcán idegen emberek is megállítanak, hogy gratuláljanak és biztassanak. Nekünk ez remek érzés, ahogy az is, hogy mérkőzésről mérkőzésre többen foglalnak helyet a csarnok lelátóin.
- Ahogy sokan voltak a debreceni U20-as világbajnokságon is. Mindketten tagjai voltak a magyar válogatottnak, amely végül a divízió II-es seregszemle második helyén végzett, és így lemaradt a feljutásról. Bő két hét eltelt már a sorsdöntő, britek elleni vereség óta. Sikerült megemészteniük a történteket?
- Én konkrétan két napig nem tudtam aludni az ominózus találkozó után. – nézett maga elé szomorúan Orbán. – Nagyon kevesen múlt, hogy vereséget szenvedtünk, de pont akkor nem ment igazán a játék, amikor a legjobban kellett volna.
- A lebonyolítás rendszeréből adódóan nagyon rossz volt az, hogy volt négy pillekönnyű meccsünk, és egyetlen rendkívül kemény. – csatlakozott társa véleményéhez Kiss Dániel. – Nem tudtunk eléggé felpörögni, nem tudtunk ilyen nagyot váltani. Látszott, hogy a britek hallatlanul felkészültek belőlünk, és kifejezetten erőltették a test-test elleni párharcokat. Ez annyira nem ízlett nekünk, mivel mi elsősorban játszani szeretjük a jégkorongot. Az övék pedig inkább egy iparos csapat. De most ők örülhettek a végén…
- Mindketten nagyon fiatalok még, azaz jövőre újra megpróbálkozhatnak a feljutással.
- Én sajnos kiöregedtem a 20 év alatti korosztályból, de Dani valóban kaphat még egy esélyt a sorstól. – vázolta fel a jövőt Orbán.
Végezetül arra kérem önöket, tippeljék meg, hogy ki jut be a MOL Liga négyes döntőjébe. A Dab.Docler ugye már ott van…
- Nem könnyű ezt megjósolni. – töprengett Kiss. – Biztosra veszem, hogy az Újpest ott lesz az elődöntőben, de hogy a másik két kiadó helyre kik érnek oda, azt nem tudnám megmondani. Akár még a Miskolcot is esélyesnek tartanám erre, a Jegesmedvék ugyanis hihetetlenül jönnek fel, de nekik túl nagy a ponthátrányuk ahhoz, hogy beérjék a Fradi, Csíkszereda, Vasas hármast. De - bocsánat érte - nekünk az a fontos, hogy mi már megváltottuk a jegyünket a Final Fourba.
|